Csapatépítő játékok

Ökocsiga Játszóház
A csapatépítő játékok célja többek között az egészséges csapat szellem formálása, a mozgásra ösztönzés, közösségre nevelés és a megoldások keresése. A játékvezető egyes esetekben csak a szabályokat ismerteti, de a megoldásra a csapatoknak kell rájönniük. Ilyen játék például az, amikor egy ping-pong labdát kell minél gyorsabban minden résztvevőnek megérinteni. Vajon úgy gyorsabb, hogy kőrbe adják, vagy talán úgy hogy gurítják? Melyik csapat jön rá először? A verseny időre megy, csak úgy, mint a játékok többsége. Az egyszerűbb játékokkal már óvodásokkal is tudunk foglalkozni.

A játék a csapatok kijelölésével és a név választással kezdődik. Rendszerint kettő csapat versenyez egymás ellen, ideálisan 15-20 fő csapat létszámmal. A játékok időjáráshoz is illeszkednek. Nagy melegben kedveltek a vizes versenyek, ahol természetesen elkerülhetetlen a pacsálás is. A készletben ügyességi és szem-kéz koordinációs játékok és egyszerű eszközök szerepelnek, melyeket korosztályokhoz tudunk igazítani. A feladatok egyik csoportját a tárgyak szállítása jelenti egyik ponttól a másikig, aminek nagyon sok módja van. Annyi a közös bennük, hogy ezeket a feladatokat kettő, három, vagy négy játékos végzi egyszerre. Ahhoz, hogy sikerüljön, össze kell hangolni a mozdulataikat………és ez nem mindig könnyű.

A játékok másik csoportját azok a versenyszámok alkotják, ahol a résztvevőknek kell egyik pontból a másikba eljutni. Ehhez vagy a klasszikus mocsár járó talpakat használjuk, vagy az óriáslapu leveleit (ami nálunk műfű szőnyegből van).

A játék addig tart, amíg meg nem unják. Ekkor összeszámoljuk a pontokat és győztest hirdetünk. A csapatépítő játékok ajánlott időtartama egy óra, ajánlott korosztály óvodástól nyugdíjasig. Kiegészítő játékként igénybe vehető a tapadó korongos célba lövés, amit szintén versenyeztetni tudunk.

Kérem, kattintson a képre a galéria megtekintéséhez.